Concerto Budapest

2016. június 02., csütörtök, 15:45

Magyarország egyik vezető nagyzenekara, történelmi múlttal és a fiatal zenészek dinamizmusával. Progresszív karaktere átütő és elementáris erővel nyilvánul meg zenészei játékában. Széles repertoárjuk a jól ismert klasszikusoktól napjaink kortárs darabjaiig terjed. Nagy ívű és innovatív műsorszerkesztésével, egyéni hangzásával új színt hozott a magyar zeneéletbe.

A zenekar egyike Magyarország legrégibb együtteseinek, a több mint száz éves múltat magáénak tudható Concerto Budapest jogelődje 1907-ben alakult. A 2007-es centenáriumi évben Keller András – a többszörösen díjazott, világhírű hegedűművész, professzor, a Keller Quartet alapítója – vette át a zeneigazgatói és karmesteri posztot. Áldozatos munkája és új művészi koncepciója révén nagymértékben megfrissült a zenekar, köszönhetően például a fiatal zenésztehetségek csatlakozásának vagy az egyéni műsorszerkesztésnek.

Újító koncertprogramjaik célja, hogy a zenészek és a hallgatóság együttesen kerüljön párbeszédbe a zenével és annak élményével, így nem ritkák a merész párosítások. Gyakran kerülnek egymás mellé régi mesterművek és kortárs különlegességek is, megvilágítva ezzel új, addig ismeretlennek hitt aspektusokat. A Concerto Budapest műsora Mahler, Stravinsky, Csajkovszkij vagy Sosztakovics virtuóz, nagyszabású szimfonikus műveitől, Mozart és Beethoven klasszikus versenyművein át Thomas Ades, Lera Auerbach, Kurtág György, Krzysztof Penderecki műveiig veszi célba a zenetörténeti mérföldköveket.

A Concerto Budapest visszatérő vendégei olyan magyar és külföldi művészek, mint Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Várjon Dénes, Perényi Miklós, illetve Gidon Kremer, Gennady Rozhdestvensky, Martha Argerich, Roberto Abbado, Vadim Repin, Khatia Buniatishvili, Heinz Holliger, Isabelle Faust, Sir James Galway, Evgeni Koroliov.

A zenekar az elmúlt években a nemzetközi zenei élet megbecsült szereplőjévé vált. Meghívást kaptak számos nemzetközi fesztiválra, Európa, Amerika és a Távol-Kelet rangos koncerttermeiben pedig nagy sikerű turnékkal kápráztatták el a közönséget.

2016/17-es évadában a hagyományokhoz híven a legnevesebb külföldi vendégszereplőket vonultatja fel, mint például Boris Berezovskyt, Anna Vinnitskayat, vagy Arvid Engegårdot. Nemzetközi hírnévépítésük fontos állomása lesz ázsiai koncertturnéjuk 2017 tavaszán, ahol a Gidon Kremer vezette Kremerata Balticaval lépnek színpadra.

„…a szinte emberfeletti odaadással játszó és valószínűtlenül kiegyenlített teljesítményt nyújtó együttes tagjai közül sem tudok egyeseket kiemelni anélkül, hogy méltánytalan ne lennék a többiekkel szemben.” revizoronline.hu, 2014. November 3.

,,…a Beethoven teremben megtapasztalhattuk a mit is jelent egy szofisztikált, művészi szövetség, amikor egy olyan reformer, mint Keller András, szinte együtt él a zenekarával…” Stuttgarter Zeitung, 2009. Március 4.

,,…Keller András egyike volt legkiválóbb tanítványaimnak, kollégáimnak az elmúlt harminc évben. Kiemelkedő zenészi előadásmódján túl őt tartom műveim leghitelesebb tolmácsolójának is… Két éve követem karvezető munkásságát és hogy hogyan fejlődött a zenekar szárnyai alatt. Megeshet, hogy Keller András lesz saját generációjának legkiválóbb dirigense.” Kurtág György, 2009